Szeles doktorral a Szigeten találkoztam először, egy rém ronda zöld sátor előtt vonta meg a fesztivál drogmérlegét. Aztán kezembe akadt a Szertelenül program általa szerkesztett, a hazai átlaghoz képest meglepően tisztességesen összeállított narkókalauza, amelyben a felhasznált irodalom címszó alatt a Magyar Narancs is fel van tüntetve. Az egyesület, amelynek elnöke, a Humanitás Bűnmegelőzést és Társadalmi Beilleszkedést Segítő Társaságon belül alakult meg, fiatalok hozták létre, százötven fő az aktív létszám, de összesen négyszázan szoktak velük dolgozni. Drogprevencióval és krízishelyzet-kezeléssel foglalkoznak, igyekeznek információt adni a kábítószerekről és - anonim drogtotóval - felmérni a fiatalok drogfogyasztási szokásait és ismereteit.
Magyar Narancs: Személy szerint mióta foglalkozik droggal?
Dr. Szeles Gábor: Tíz éve. Odakerültem egy osztályra, ahol dr. Kisszékelyi Ödön dolgozott, aki Magyarországon elsőként kezdte el vizsgálni a jelenséget. 1972-ben már könyve jelent meg erről, igaz, hogy szigorúan belső használatra, a honvédség tiszti állományának. Nyolc évig főállásban elvonón dolgoztam, drog- és alkoholelvonással foglalkoztam, de a drog jobban érdekelt. Nem hálás téma, mert úgy tűnik, Magyarországon a hivatalos álláspont szerint mind a mai napig nincsen semmiféle kábítószerhelyzet. A valóságban már a hetvenes évek közepén felbukkant és a nyolcvanas évek közepére súlyossá vált a probléma. Én 1997 második felére saccolom azt, hogy a társadalom ezzel nagyon komolyan szembesülni fog. A diszkódrogok fogyasztása körülbelül egy éve drámaian növekszik.
MN: Mit kell diszkódrog alatt érteni?
SZG: Az Ecstasy, az amfetaminok, most már a kokain, illetve a crack, tehát a gyorsítók. Ezeket a szereket hosszabb ideig lehet tünetmentesen használni. Egészen biztos vagyok abban, hogy már most is egy csomó baleseti halál mögött ezek az anyagok állnak.
MN: Elképzelhető ezeknek a drogoknak az alkoholszondához hasonló kimutatása a közutakon?
SZG: Nem, mert olyan alacsony a hatásos dózis, hogy használat után két-három órával nem lehet már kimutatni vérből sem, ráadásul a magyar jogrendben teljesen homályos folt a kábítószer. Az alkoholra nagyon diszkrét megfogalmazások vannak, amelyek a droggal és gyógyszerrel való visszaélés esetében hiányoznak.
MN: Látnak változásokat a drogfogyasztási szokásokban?
SZG: A Szigeten például előfordult sajnos olyan szer is, amilyet régen nem láttunk, a savazott ópium, egy meglehetősen koszos és durva kábítószer. Megint találkoztunk a ragasztóval, most már persze hígítóként, ennek reneszánsza van. Ha ilyen mértékben folytatódik az elszegényedés, akkor ez lesz Magyarország bázisdrogja. A régi munkáskerületekben, Újpesten, Angyalföldön, Csepelen, a Havanna lakótelepen és környékén és a hetedik, nyolcadik kerület szubkultúráiban máris ez a legnépszerűbb kábítószer. Az opiátok visszaszorultak, a kokain pedig csak a vastagabb pénztárcájú emberekhez jut el. Ha a crack, ami máris jelen van a piacon, olyan mértékben tör be, ahogy gondoljuk, nagy gondok lesznek vele. A drogok vénás alkalmazása visszaszorulóban van, amit én az AIDS-ellenes kampánynak tulajdonítok, illetve annak, hogy elég macerás módszer például a felszíváshoz vagy a tablettához képest. Az Ecstasyban pont ez a nagyon veszélyes: hogy az embereknek nincsenek fenntartásaik egy tabletta lenyelésével szemben. Az LSD, amely az elmúlt években nagyon komolyan jelen volt, most visszaszorulóban van, mert vannak divatok a kábítószerben is.
MN: Most az amfetaminszármazékok jönnek?
SZG: Igen, mert a zenei irányzatok befolyásolják a drogfogyasztást és a drogfogyasztás típusát is. Az Ecstasy, az amfetaminszármazékok kifejezetten ennek az új zenei irányzatnak, a rave-nek, az acid partynak a kábítószerei. Ezek a drogok nem drágák, két-három ezer forintért már lehet kapni egy tabletta Ecstasyt. Külön gondot okoz, hogy Red Bull-lal adják, mert az Ecstasy csökkenti a szomjúságérzetet, miközben növeli a szervezet vízleadását, amit még tovább ront a Red Bull. Az amfetaminok esetében amúgy is folyik a versenyfutás a hatóságok és a kábítószermaffia között, ugyanis az amfetaminmolekula nagyon könnyen szubsztituálható, és rengeteg változatot lehet belőle készíteni. Valamikor tavaly szeptemberben találtak Magyarországon egy dupla dollár jelzésű Ecstasy tablettát, ami a drogosok szerint az egyik legjobb anyag, de a mai napig nincs rajta a magyar kábítószerlistán, mert egy atomcsoportban különbözik.
MN: Milyen más változásokat tapasztal a hetvenes, nyolcvanas évekhez képest?
SZG: Egy tendenciát szeretnék nagyon kiemelni. Valamikor tíz évvel ezelőtt a drogos társadalom nagyon családias, zárt közösség volt. Bekerülni is, bajba kerülni is nehéz volt. Nagyon ment az ópium, a máktea, a Noxironra, gyógyszerekre való ivás, volt egy hatalmas hulláma a Parkánnak. A drogosok akkor még vigyáztak egymásra, és ez a maga nemében nagyon tiszteletreméltó dolog. Ha valaki túllőtte magát, a másik törődött vele, szükség esetén orvost hívott. Volt egy rendkívül komoly összetartozás, amibe a dílerek is beletartoztak. Ma ez már nem így van. A kábítószer-kereskedelem iparággá vált. A dílert nem érdekli, hogy most használsz először vagy századszor. Nem magyarázza el, hogyan kell csinálni, nem figyel oda rá, hogy mi történik veled. Õt egy dolog érdekli: ha van százezer forintod, és ezért Ecstasyt akarsz, akkor megkapod. Így aztán az utóbbi időben volt néhány nagyon komoly túladagolás. Négy Ecstasyt nem lehet bevenni, hiába van pénzed rá: ha ennyit beveszel, akkor kinyomja a füleden az agyadat a vérnyomás.
MN: Hány droghalál volt az elmúlt évben?
SZG: Ezek nem publikus adatok. Van, aki szerint egy, van, aki szerint harminc-ötven halálesetben játszott szerepet a drog. Tervezünk erre vonatkozó vizsgálatokat, de mondjuk egy diszkóbaleset vagy egy öngyilkosság esetében nehéz kimutatni, hogy játszott-e szerepet a kábítószer. Az LSD-nek például állítólag nincsen halálos dózisa, pedig ha elnyalsz három bélyeget, biztos, hogy meg fogsz halni, mert a hallucinációtól kilépsz az ablakon, vagy egy autó elé esel.
MN: Milyen kilátásai vannak Magyarországon egy elvonóra került drogosnak a leszokásra?
SZG: A drog társadalmi probléma, nem csak orvosi. A fizikai függőség megszüntetése sokkal egyszerűbb, mint a pszichés függőségé. Az első négy-hat hétben nagyon nagy a visszaesés valószínűsége, és aki az első hat hónapot kibírja, az túl van a nehezén. A WHO szerint kétéves absztinencia után tekinthető valaki gyógyultnak. A fizikai függőség megszüntetése után mindenki megpróbálja valamilyen szinten utókezelni a beteget, csakhogy erre az egészségügy nincs berendezkedve. A társadalombiztosítás 41 napot fizet egy elvonókúrából. Az igaz, hogy ennyi idő alatt a súlyos heroinfüggőséget is el lehet múlasztani, de az utókezelés körülbelül két évet venne igénybe. Pontosan emiatt jöttek létre Nyugaton és például Lengyelországban az önsegélyező otthonok. Úgy tűnik, most nekünk is sikerül megcsinálni a saját rém ronda vörös barakkunkat, itt valahol Budapest környékén.
MN: Mit tehet egy társadalmi szervezet?
SZG: Nagyon fontos, hogy ártalomcsökkentő programokat valósítsunk meg, és információkat adjunk. Meg kell nézni Amerikát: a most felnőtt amerikai lakosságnak hetven százaléka kipróbált valamilyen szert, de nem lett függő. Ha viszont kipróbálja, és ez szerintem elfogadható dolog, akkor fontos, hogy tudja, mire számíthat, például hogy milyen színe van a heroinnak és a kokainnak. Hogy ne dőljön be annak a dílernek, aki nyilvánvalóan szemetet árul, és ne azért haljon meg, mert hiányosak az ismeretei. A drogtotóból kiderült, hogy két-három éve drogozó emberek is olyan baromságokat gondolnak a drogról, ami a szó szoros értelmében életveszélyes. Ezért igenis kellene tesztelni a drogokat, anonim módon. A betegeim többször kérték, hogy próbáljam meg megvizsgáltatni az anyagot a bűnügyi laborban, mert gyanús. Például az afgán heroin, ami tele van gyantával, óriási fekélyeket csinál a kezükön. A bűnügyi labort is érdekelte volna a dolog, mert minden kábítószeres ügyben hozzájuk kerül a bűnjel, tapasztalataik szerint rengeteg átverés van, ennek egy része rendkívül veszélyes. De, bár az egyik gyógyszergyár segített volna, ehhez legalább háromszázezer forintot ki kellett volna fizetni. A másik probléma az, hogy erre nyilván soha nem lesz törvényi lehetőség. Csakhogy amíg nem tudjuk, mivel állunk szemben, addig nem tudjuk megmondani a tendenciákat. Ez egy lehetőség lenne. Egy drogos a büdös életben nem fog bevinni egy fél gramm heroint a bűnügyi laborba, de nekünk ideadja, mert biztos lehet abban, hogy nem fogjuk felnyomni.
MN: Önöktől nem próbáltak még személyes adatokat kapni a hatóságok?
SZG: Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem kerestek meg, de én ettől mindig mereven elzárkózom. Az egyesületünk már ötödik éve működik, és azért van működési tere, mert a betegek és a dílerek is tudják, hogy anonim. Én orvos vagyok, és minden orvosnak jogában áll, hogy a saját betegéről a hippokratészi esküre való tekintettel ne adjon ki információt. Engem erre senki nem kényszeríthet. Bármikor hajlandó vagyok leülni és tárgyalni a tendenciákról bárkivel, de személyes adatokat nem gyűjtünk. Az egészségügy az elvonóra került betegek adatait sem adja ki, legalábbis az az osztály, ahol én dolgoztam, nem adta ki.
Bodoky Tamás
Forrás:
http://magyarnarancs.hu/belpol/kinyomja_a_fuleden_az_agyadat_a_vernyomas_dr_szeles_geza_a_humanitas_ifjusagvedelmi_egyesulet_e-63472
